Infrastruktúra mint kód (IaC) szolgáltatások

1) Automatizálás és sebesség: Egyetlen parancs vagy pipeline futtatásával percek alatt felépül a teljes környezet, emberek helyett gépek végzik az ismétlődő munkát.

2) Reprodukálhatóság: A kódot minden környezetben azonosan futtatva ugyanaz a konfiguráció épül fel, így elkerülhetők az „az én gépemen működik” jellegű hibák.

3) Verziókövetés és auditálás: Minden módosítás commitként nyomon követhető, visszaállítható, és auditálható.

4) Skálázhatóság: Tömeges erőforrás-kezelés (például több régió, környezet) automatizáltan bővíthető vagy szűkíthető.

1) Modularitás és újrafelhasználhatóság: Változók (variables), kimenetek (outputs) és modulok segítségével a komponensek összeállítása és verziózása egyszerű.

2) Állapotkezelés (state management): Egy központi „state” fájlban követi az erőforrások aktuális állapotát, és csak a valóban szükséges változtatásokat hajtja végre.

3) Multi-provider támogatás: Ugyanabból a kódból kezelhetők az AWS, Azure, GCP vagy akár a SaaS szolgáltatások.

4) Erős közösség és szolgáltatók: Kiterjedt hivatalos és közösségi Terraform-szolgáltatók állnak rendelkezésre, és folyamatosan bővítik a szolgáltatásaikat az AWS-újításokkal.

1) State fájl rossz kezelése: Verziókezelőbe való bejelentkezés, vagy a nem védett S3-ban tárolt state fájl ütközéseket okozhat.

2) Hard-coded értékek: Környezetfüggő paraméterek kódban való rögzítése megnehezíti a repozitórium újrafelhasználhatóságát.

3) Nincs tesztelés: A linterek, a biztonsági szkenner és az automatikus érvényesítés hiánya emberi hibákhoz vezethet.

4) Monolitikus kódstruktúra: Egyetlen nagy fájlba írt konfiguráció átláthatatlanná válik; a moduláris felépítés és névadási konvenció segít.

5) Hiányzó rollback terv: Ha hiba történik, a manuális helyreállítás lassú és hibára hajlamos lesz.

1) Deklaratív IaC: A deklaratív megközelítésben leírjuk, hogy „MI LEGYEN” az infrastruktúra végállapota (desired state), de nem részletezzük, hogy „HOGYAN” jusson el oda a rendszer. Az eszköz (pl. Terraform, CloudFormation, Pulumi) összehasonlítja a jelenlegi és a kívánt állapotot, majd önállóan határozza meg a szükséges lépéseket és azok sorrendjét.

2) Imperatív IaC: Az imperatív modellben lépésről lépésre, szekvenciálisan adjuk meg a pontos parancsokat, amelyek elvégzik a konfigurációt. A kódban tehát nemcsak az eredmény, hanem a teljes végrehajtási útvonal is szerepel (pl. Ansible-playbook, Chef-receptek).